Madridban véget ért a vb-álom – értékes meccsekkel zárták a selejtezőt a magyarok

Szerző: | 2026.09.28.

A női válogatott csoportmásodikként, a férfi csapat a harmadik helyen zárta a FIP Padel Világbajnokság madridi európai kvalifikációját. Mivel mindkét mezőnyben csak a csoportelsők folytathatták a küzdelmet, a novemberi dohai világbajnokságot magyar felnőtt válogatott nélkül rendezik meg.

Kettőből egy: a fejlődést segítő párharcok a nőknél

A magyar női csapat két hivatalos mérkőzésnapot játszott Madridban. A nyitónapon a csoport legerősebbjének számító és kiemelt, végül a vb-re kijutó Németország 3–0-ra győzött a mieink ellen, másnap viszont Törökországgal szemben fordult a kocka: a magyar válogatott mindhárom mérkőzését megnyerte, és 3–0-s sikerrel zárta a csoportkört.

Németország két győzelemmel végzett az élen, Magyarország egy győzelemmel és egy vereséggel a második, Törökország pedig a harmadik helyen zárt. A továbbjutáshoz azonban kizárólag a csoportelsőség volt elegendő. A magyar csapat a madridi hetet így is igyekezett kihasználni: a hivatalos program befejezése után Norvégia ellen edzőmérkőzést játszott.

A nőknél az európai selejtezőn végül Németország és Nagy-Britannia csapata jutott ki a dohai világbajnokságra.

Férfi válogatott: közel volt a bravúr a lengyelek ellen

A férfi válogatott remekül kezdte a kvalifikációt, az első fordulóban 3–0-ra legyőzte Írországot, a második játéknapon azonban Szlovénia ugyanilyen arányban bizonyult jobbnak. Az utolsó, Lengyelország elleni párharcra így már jelentősen beszűkültek a továbbjutási esélyek.

A 3–0-s lengyel győzelem ugyanakkor jóval szorosabb mérkőzéseket takart, mint amit a végeredmény sugall.

Tóth Csongor és Rendek Gergő az első szett 6–2-es elvesztése után 7–5-tel egyenlített. A döntő játszmában már 5–2-re is vezettek, és több mérkőzéslabdájuk volt, a végjátékot azonban Krawczynski és Biliński bírta jobban: rövidítésben, 7–6-tal szerezték meg a harmadik szettet és az első lengyel pontot.

A második mérkőzésen Bíró André és Géresi Olivér Janowicz és Naduk ellen lépett pályára. A lengyelek 6–2-re vitték az első szettet, a másodikban azonban a magyar páros egészen a tie-breakig jutott. A rövidítés ismét a lengyeleké lett, ezzel pedig maga a válogatott párharc is eldőlt.

A harmadik találkozón Urvölgyi Marcell és Schmidt-Bohn Zsombor játszott Rymarczyk és Lipiński ellen, de ezen a mérkőzésen is a lengyelek szerezték meg a győzelmet.

Egy győzelemmel zártak a férfiak

A H csoportot így Lengyelország nyerte három győzelemmel, Szlovénia két sikerrel lett második, Magyarország egy győzelemmel és két vereséggel a harmadik helyen végzett, Írország pedig negyedikként zárt.

A madridi selejtező rendkívül szűk kaput jelentett a világbajnokság felé. A férfiaknál 27 ország nyolc csoportban versenyzett, a nőknél húsz válogatottat osztottak hat csoportba, és mindkét mezőnyből mindössze két-két európai csapat szerezhetett kvótát a dohai világbajnokságra.

A férfiaknál Németország és Hollandia válogatottja bizonyult a legjobbnak a kvalifikáció döntőjében. Előbbi Nagy-Britannia ellen nyert, utóbbi a belga válogatotton kerekedett felül.

A FIP Padel Világbajnokságot november 2–7. között Dohában rendezik meg, 16 női és 16 férfi nemzeti csapat részvételével.

A magyar csapat felkészüléséről és várakozásaikról Imre László, szövetségi kapitány nyilatkozott a kvalifikáció kezdetekor a Padelmagazinnak, míg Jesuan Gonzalez – Pipo, a válogatott másik kapitánya szintén szakmai vezetőként utazott el a csapattal madridi selejtezőre.

A válogatott szereplését és madridi élményeit az alábbiakban összegezte Pipo:

„Nagyon pozitívan értékelem a madridi tornán szerzett tapasztalatokat. Ez volt az első alkalom, hogy hivatalos versenyen dolgozhattam a magyar felnőtt válogatott mellett, és bár nem sikerült kijutnunk a világbajnokságra, rendkívül értékes és sokat adó élmény volt számomra.

A nők nagyon nehéz csoportba kerültek. Az első kiemelt Németország – amely végül ki is jutott a világbajnokságra – mellett Törökország volt az ellenfelünk. A németektől 3–0-ra kikaptunk, ugyanakkor a párharc során több jó lehetőségünk is volt. Ezután Törökországot 3–0-ra sikerült legyőznünk, így a csoport második helyén végeztünk.

A férfiaknál Lengyelországgal, Írországgal és Szlovéniával kerültünk egy csoportba. Egy magabiztos, 3–0-s Írország elleni győzelemmel kezdtünk. Ezt követően kikaptunk Szlovéniától, de rendkívül szoros párharc volt. Lengyelország ellen is több lehetőségünk adódott a győzelemre, de sajnos nem sikerült elérnünk azt az eredményt, amit szerettünk volna. Mindkét válogatott nagyon magas szintet képvisel. Természetesen volt bennünk csalódottság, hiszen tudtuk, milyen közel jártunk mindkét párharcban, ugyanakkor büszkék lehetünk arra, hogy mindent kiadtunk magunkból a pályán.

Az egész madridi szereplés egyik legpozitívabb része számomra a csapatszellem volt. Fantasztikus volt a hangulat a válogatotton belül: a férfiak végig ott voltak és szurkoltak a nőknek, a nők pedig ugyanígy támogatták a férfiakat. Ezek a versenyek mindig nagyon intenzívek, és éppen ez az összetartás, ez a csapategység teszi őket igazán különlegessé.

Szeretném megköszönni azt a támogatást és hozzáállást is, amit mindenkitől kaptunk: a játékosoktól, a Magyar Padel Szövetségtől és kollégámtól, Lacitól, akivel most először dolgoztunk együtt egy ilyen eseményen. Nagyon jó élmény volt a közös munka. Köszönettel tartozom Ábelnek is, aki a szövetséget képviselte (Sellei Ábel, sportigazgató, a szerk.), és a pályán kívül rengeteget segített a szervezésben és a logisztikában. Mindent megtett azért, hogy semmiben ne szenvedjünk hiányt, és a lehető leggördülékenyebben menjenek a dolgok.

Összességében szakmailag és emberileg is nagyon pozitív élményekkel tértem haza. Most már ismét Budapesten vagyok, és azon gondolkodom, mi következik, hogyan tudunk tovább fejlődni, és hogyan készülhetünk fel még jobban a jövő évi és az előttünk álló versenyekre.

Köszönöm mindenkinek, aki részese volt ennek az útnak. Büszke vagyok arra, hogy Magyarországot képviselhettem, és várom a folytatást. Hajrá, Magyarország!”

Madrid fontos visszajelzést adott arról, hol tart jelenleg a magyar válogatott a nemzetközi mezőnyben. A nők csoportmásodik helye, a férfiak magabiztos írek elleni győzelme, valamint a lengyelek ellen elveszített, de több ponton is kiélezett mérkőzések azt mutatják, hogy vannak kapaszkodók – a következő lépcsőfokhoz viszont még több ilyen szintű nemzetközi mérkőzésre és tapasztalatra lesz szükség.

Forrás: MAPASZ.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük