Háromnapos válogatót tartott a múlt hét végén a Magyar Padel Szövetség (MAPASZ). A junior válogatott program első hivatalos állomásán közel 60 fiatal játékos vett részt, a Road to Portugal program keretében. A kezdeményezés célja, hogy a szövetség egy tudatosan felépített utánpótlásrendszerben alakítsa ki a lehető legerősebb magyar junior válogatottat a nyári portugáliai junior Európa-bajnokságra.
A kiválasztási folyamat két helyszínen, a Top Padel Muskétás és a Padel King Savoya pályáin zajlott a junior válogatott számára kijelölt top edzők irányítása alatt. A három nap során a fiatalok strukturált szakmai rendszerben, több pályán párhuzamosan zajló feladatokon keresztül bizonyíthatták tudásukat. A program az alapütésektől és támadó megoldásoktól kezdve a padelspecifikus technikai elemekig, a különböző játékszituációkon át egészen az erőnléti felmérésekig átfogó képet adott a játékosok képességeiről.

A Top Padel Muskétás helyszínén három pályán zajlott a munka, ahol az edzők párhuzamosan értékelték a játékosokat, emellett itt kapott helyet az erőnléti blokk is. A program a Padel King Savoyában folytatódott, ahol négy pályás elrendezésben dolgoztak: egy pályát kifejezetten az erőnléti feladatok számára alakítottak ki, míg a többi pályán tovább folyt a szakmai munka.
„Fantasztikus hétvégén vagyunk túl! Ez volt az első olyan hivatalos szakmai programunk, ahol ilyen nagy létszámban, közel hatvan gyerek részvételével zajlott a junior válogató” – fogalmazott Sellei Ábel, a MAPASZ sportigazgatója.
„Nagyon jó volt látni, hogy ennyi motivált és tehetséges fiatal érkezett a válogatóra. A célunk nemcsak az, hogy kiválasszuk a legerősebb keretet, hanem az is, hogy hosszú távon olyan szakmai alapokat adjunk nekik, amelyekre valódi válogatott program épülhet” – mondta Jani Réka, a junior válogatott szövetségi kapitánya.

A Portóban június 27 – július 4. között zajló kontinensviadal különösen fontos állomás lesz a hazai utánpótlás számára, amely az elmúlt években nemcsak résztvevőként, hanem házigazdaként is bizonyított, hiszen két évvel ezelőtt Budapest adott otthont a junior Eb-nek.
A lebonyolításban a partnerek is fontos szerepet vállaltak: a Padel4All Wilson labdákkal biztosította a magas színvonalú szakmai munkát, míg a program főtámogatója, a Szafi ajándékcsomagokkal járult hozzá a hétvége sikeréhez.

A válogató nemcsak szakmai szempontból volt meghatározó, hanem egyértelműen jelezte: komoly potenciál rejlik a hazai junior mezőnyben. A MAPASZ tájékoztatása szerint a résztvevők a következő napokban e-mailben kapnak visszajelzést az eredményekről és a program következő lépéseiről.
A fotók forrása: MAPASZ, gerigaleria.com.

0 hozzászólás