Értékes tapasztalatokkal tért haza a junior EB-ről a példás csapategységet mutató junior válogatott
Három győztes mérkőzés, egy történelmi csapatsiker, rengeteg tanulság és még több motiváció a folytatáshoz. A magyar junior padelválogatott számára a portói Európa-bajnokság nemcsak az eredményekről szólt, hanem arról is, hogy a fiatalok testközelből tapasztalják meg, hol tart ma Európa élvonala – és milyen úton kell továbbhaladniuk ahhoz, hogy egyszer ők is annak részesei legyenek.
Véget ért a portugáliai Portóban rendezett FIP Junior Euro Padel Cup, ahol a magyar junior válogatott fiú- és lánycsapata egyaránt Európa erős utánpótlás-nemzetei ellen mérhette fel tudását. Bár az eredmények alapján kirajzolódott a kontinens élmezőnyének fölénye, a torna minden résztvevő számára rendkívül fontos tapasztalatokat hozott, amelyek hosszú távon is meghatározóak lehetnek a magyar utánpótlás fejlődése szempontjából.
A lányválogatott csoportjában a harmadik helyen végzett, míg a fiúk a negyedik pozícióban zárták a küzdelmeket. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy a magyar játékosok testközelből tapasztalhatták meg azt a tempót, játékszínvonalat és versenykörnyezetet, amelyhez a következő években szeretnének felzárkózni.
Egy győzelem a fiúktól, történelmi csapatsiker a lányoktól
A fiúválogatott Portugália, Norvégia és Ukrajna társaságában került csoportba. A portugálok hibátlan mérleggel nyerték a négyest, Norvégia lett a második, Ukrajna a harmadik, míg Magyarország a negyedik helyen végzett.
A magyar fiúk egyetlen győzelmét a torna nyitónapján a Dalkó Döme–Hollósi Bence páros szerezte az ukránok ellen. Az U16-os kettős háromszettes csatában múlta felül ellenfelét, megszerezve ezzel a magyar csapat első sikerét a kontinensviadalon.
A lányok Svédország, Dánia és Norvégia ellen léptek pályára. A csoportot veretlenül Svédország nyerte, Dánia lett a második, Magyarország pedig a norvégok elleni emlékezetes 2–1-es győzelemmel megszerezte a harmadik helyet.
A magyar lányok két győztes mérkőzését a Siklósi Odett–Lehoczky Liliána, valamint a Kristyán Fanni–Schmidt Eliza páros szállította.
Így alakult a magyar csapat szereplése
A nyitónapon a fiúk rögtön egy szoros összecsapással kezdtek Ukrajna ellen. A végeredmény ugyan 2–1-es ukrán siker lett, de a Dalkó Döme–Hollósi Bence páros győzelme megmutatta, hogy a magyar csapatnak helye van ezen a szinten.
A lányok első ellenfele Dánia volt, amely 3–0-ra nyerte a csapatmérkőzést, ugyanakkor a találkozó sokkal szorosabb volt, mint amit az eredmény sugall. Több szettben és játékban is csak néhány labda döntött.
A második játéknap hozta meg a magyar küldöttség első csapatsikerét. Míg a fiúk Norvégiával szemben 3–0-s vereséget szenvedtek, addig a lányok remek teljesítménnyel 2–1-re legyőzték a norvég válogatottat.
Az első pályán a Siklósi Odett–Lehoczky Liliána páros 6–1, 7–5-re nyert, majd bár a Kalmár Kinga–Cserháti Karina duó döntő szettben alulmaradt, a Kristyán Fanni–Schmidt Eliza kettős magabiztos, 6–1, 6–1-es sikerével megszerezte Magyarország első csapatgyőzelmét a tornán.
A harmadik napon a papírforma érvényesült: a fiúk Portugália, a lányok pedig Svédország ellen léptek pályára. Az eredmények ugyan egyértelműek voltak, de a magyar játékosok számos szoros játékot és hosszú labdamenetet vívtak Európa elitjével.
Az eredmények mögött több volt, mint amit a számok mutatnak
A szakmai stáb szerint különösen a fiúknál nem tükrözik teljes mértékben az eredmények a pályán látottakat.
„A portugálok egy másik szintet képviseltek, ez nem volt kérdés. Viszont az ukránok és a norvégok ellen úgy éreztük, hogy játékban nem voltunk messze tőlük. Több mérkőzés is néhány labdán, egy-egy döntő szetten múlt. A különbséget elsősorban a nemzetközi rutintalanság jelentette. Ilyen sebességű, ekkora nyomás alatt zajló mérkőzéseket a játékosaink még nagyon ritkán játszanak” – értékelte a tornát Sellei Ábel, a Magyar Padel Szövetség sportigazgatója.
A sportigazgató szerint a következő időszak egyik legfontosabb feladata a nemzetközi mérkőzések számának növelése lesz.
„FIP Promises-versenyeket kell rendeznünk Magyarországon, és ahol ez nem megoldható, ott segítenünk kell a játékosokat, hogy minél többet versenyezhessenek a környező országokban. Csak így tudják megszokni ezt a tempót és ezt a terhelést.”
Példás csapategység és fejlődő utánpótlás
A lányválogatott szereplését külön is méltatta Jani Réka szövetségi kapitány.
„Összességében nagyon elégedett vagyok a lányok teljesítményével és az eredménnyel is. Már az első napon, a dánok ellen is nagyon jó mérkőzéseket játszottunk. Több szoros gémünk és szettünk is volt, és ha néhány labda másként alakul, akár még szettet is nyerhettünk volna.”
A norvégok elleni győzelem szerinte azt igazolta, hogy a csapat jól reagált az első napi tapasztalatokra.
„Úgy éreztem, hogy az első nap tapasztalatai után már jobban ismerték a körülményeket, és ez be is igazolódott a norvégok elleni győzelemmel. Az U14-es és U18-as párosaink magabiztos játékkal nyertek, az U16-os lányok pedig egy hajszálra voltak a harmadik győzelemtől is.”
Jesuan „Pipo” Gonzalez, a fiúválogatott szövetségi kapitánya szintén a játékosok hozzáállását emelte ki.
„Rendkívül büszke vagyok arra, amit ez a csapat elért. Minden játékos szívvel, elkötelezettséggel és profi hozzáállással versenyzett, méltón képviselve Magyarországot. Természetesen mindig nyerni szeretnénk, de ez a torna legalább annyira szólt a fejlődésről is. Úgy érzem, csapatként egy nagyon fontos lépést tettünk előre.”
Az argentin szakember szerint a portugáliai torna megerősítette, hogy a magyar utánpótlás jó irányba halad.
„Büszkeséggel és hálával tekintek vissza erre a hétre. Egy ilyen elhivatott játékosokból és szakemberekből álló csapattal dolgozni igazán különleges élmény volt. Rengeteget tanultunk, Európa legjobb csapatai ellen versenyeztünk, és megerősítést kaptunk arról, hogy jó irányba haladunk.”
Réka számára ugyanakkor a legnagyobb siker talán nem is az eredményjelzőn született.
„Nagyon jó közösséggé kovácsolódtak a lányok. Mindenki hozzátette a maga részét a csapat teljesítményéhez, végig támogatták egymást a pályán és azon kívül is. Taktikailag fegyelmezettek voltak, próbálták végrehajtani mindazt, amit a mérkőzések közben kértünk tőlük. Edzőként ezért különösen hálás vagyok nekik.”
A szövetségi kapitány a felkészülésben részt vevő szakemberek munkáját is kiemelte.
„Szeretném megköszönni a Magyar Padel Szövetségnek a lehetőséget, Ábel munkáját, valamint a teljes szakmai stábnak azt a rengeteg időt, energiát és segítséget, amit a felkészülés során kaptunk. Külön köszönöm Cseresznyés Máténak a közös munkát és azt a sok edzést, amit együtt vezettünk, ugyanakkor hálás vagyok dr. Weidinger Gergőnek, Imre Lászlónak, Baga Attilának és Polonyi Patriknak is, akik mind hozzátettek ahhoz, hogy a csapat felkészülten érkezhessen meg Portugáliába.”
A torna végén Pipo a játékosoknak is üzent:
„Köszönöm az elkötelezettségeteket, a bizalmatokat és azt, ahogyan végig küzdöttetek egymásért. Legyetek büszkék arra, amit elértetek, ugyanakkor maradjatok éhesek a fejlődésre. Higgyetek továbbra is a közös munkában, dolgozzatok keményen, és soha ne veszítsétek el a játék iránti szenvedélyeteket. Ez még csak valami sokkal nagyobbnak a kezdete.”
A különbséget a rutin és a padelkultúra adja
A magyar válogatott összesen három győztes mérkőzéssel zárta a tornát. Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a hazai utánpótlás már több olyan nemzettel is képes versenyképes mérkőzéseket játszani, amelyek jóval régebb óta építik padelprogramjukat.
A különbség elsősorban a sportág fejlettségében és a nemzetközi rutinban keresendő. Míg Spanyolországban és Portugáliában több évtizedes utánpótlásrendszer működik, Spanyolországban 6 millió játékossal és közel 20 ezer padel pályával, Svédország és Norvégia is jelentős infrastruktúrát épített ki az elmúlt években. Ezekben az országokban a mostani junior válogatott játékosok jelentős része kisgyermekkora óta kizárólag padelt játszik, míg Magyarországon sok fiatal még néhány évvel ezelőtt is elsősorban teniszezett.
Fontos eredmények születtek a pályán kívül is
A portói Európa-bajnokság nemcsak szakmai tapasztalatokat, hanem új nemzetközi kapcsolatokat is hozott a magyar padel számára.
A Magyar Padel Szövetség képviselői több ország – Németország, Norvégia, Dánia, Ukrajna, Litvánia és Ciprus – szövetségével egyeztettek jövőbeni együttműködési lehetőségekről. A tárgyalások középpontjában közös edzőtáborok, válogatott találkozók és utánpótlásprogramok szerepeltek.
Különösen ígéretes lehetőségként merült fel egy ciprusi közös edzőtábor megszervezése, míg Litvániával egy jövőbeni válogatott összecsapás előkészítése is megkezdődött.
A Magyar Padel Szövetség célja, hogy a junior válogatott bő kerete a következő hónapokban is rendszeresen együtt készüljön, és a most megszerzett tapasztalatokat a következő nemzetközi versenyeken már eredményekre váltsa. A portói Európa-bajnokság ugyan véget ért, de a magyar junior padel számára valójában most kezdődik az a munka, amelynek gyümölcseit a következő években lehet majd igazán lemérni.
Részletes eredmények
Magyarország – Dánia (0–3)
- Siklósi Odett / Lehoczky Liliána – A. Moelgaard / R. Skov 1–6, 3–6
- Kalmár Kinga / Cserháti Karina – J. Thau / M. Dehn Christoffersen 3–6, 3–6
- Kristyán Fanni / Schmidt Eliza – E. Vestergaard / C. Haslund 2–6, 5–7
Magyarország – Norvégia (2–1)
- Siklósi Odett / Lehoczky Liliána – M. Engronningen Huse / V. Piotrak Høeg 6–1, 7–5
- Kalmár Kinga / Cserháti Karina – M. Fimreite / H. Kvitnes Olsen 1–6, 6–2, 4–6
- Kristyán Fanni / Schmidt Eliza – M. Jebens / M. Enger 6–1, 6–1
Magyarország – Svédország (0–3)
- Kerekes Nóra / Urvölgyi Blanka – S. Kjaergaard / J. Sjöland 0–6, 0–6
- Kalmár Kinga / Kovács Emese – L. Teikari / S. Killman 2–6, 0–6
- Posfai Kinga / Kovács Petra – T. Malmina Stromgren / M. Linge 0–6, 0–6
Magyarország – Ukrajna (1–2)
- Kerekes Milán / Schmidt Olivér – K. Kyrychenko / M. Brusylovskyi 2–6, 2–6
- Dalkó Döme / Hollosi Bence – V. Medvid / O. Tverdokhlibov 7–6, 3–6, 6–1
- Aczél Máté / Fóti Barnabás – N. Salieiev / A. Melnychyn 4–6, 2–6
Magyarország – Norvégia (0–3)
- Csizmadia Mózes / Juhász Zoltán – C. Redfern / J. Sundstrøm 6–7, 2–6
- Dalkó Döme / Hollosi Bence – P. Wergeland / N. Allouch 2–6, 0–6
- Kalmár Balázs / Vörös Zsombor – K. Olid / D. Holskog 2–6, 4–6
Magyarország – Portugália (0–3)
- Kerekes Milán / Juhász Zoltán – F. Sá / J. Afonso Simoes 0–6, 1–6
- Boros Barna / Dalkó Döme – D. Castro / P. Gomes 0–6, 2–6
- Aczél Máté / Fóti Barnabás – M. Gomes / G. Costa Liberato 1–6, 0–6
Összesítés
Lányok – Csoport 3. hely
- Dánia: 0–3
- Norvégia: 2–1
- Svédország: 0–3
Összesítés: 2 győzelem – 7 vereség az egyéni mérkőzéseken.
Fiúk – Csoport 4. hely
- Ukrajna: 1–2
- Norvégia: 0–3
- Portugália: 0–3
Összesítés: 1 győzelem – 8 vereség az egyéni mérkőzéseken.
A cikk és a fotók forrása: MAPASZ.

0 hozzászólás